2012. június 13., szerda

"Azért sírtunk, mert elvesztettünk valamit, és kaptunk valamit cserébe. És azért, mert elveszíteni és kapni valamit egyformán fájdalmas. És mert tudtuk, mit vesztettünk el, de még nem tudtuk szavakba önteni, mi az, amit kaptunk."


13. fejezet

Eljött a nap, pontosabban az éjszaka. Sajnos nappal nem harcolhattunk velük, túl kockázatos lett volna, ha egy ember éppen arra jár, és meglát minket.
Felsorakoztunk. Szemben a farkasok. Ott voltak ők is, valaha a szüleim, most az ellenségeim. Sötéten néztem rájuk. Anyám arcán mintha szomorúságot láttam volna felvillanni, de egy másodperc múlva csak már vicsorgott rám.
Összecsaptunk velük, kegyetlen harc volt. Szétlőttem az egyik fejét, egy másiknak az oldalába lőttem, így elesett én pedig kitörtem a nyakát és letéptem a fejét.
Rosemary és a többiek is elszántan harcoltak. A farkasok többen voltak, de nem hagyhattuk győzni őket.
A szemem sarkából láttam, hogy Magot elkapja egy farkas, és nekicsapja egy sziklának. De Marcus hirtelen ott termett, és szétlőtte a farkas fejét.
Rosemary egy nősténnyel küzdött.  Felugrott egy fára, a farkas utána akart ugrani, ekkor belelőtt. Leugrott a fáról és kiloccsantotta az agyát.
Már nem tudom hányadik farkassal harcoltam, egyszer csak ott állt előttem Alex, az apám.
Rosemary ellenfele pedig az anyám volt, Margaret.
Összenéztünk Rosemary-vel. Tudtuk, hogy le kell győznünk őket, és nem szabad, hogy az érzelmeink eluralkodjanak rajtunk.
Apám kemény ellenfél volt. A földre kerültem. Megpróbált megharapni, de én gyorsabb voltam. Ráugrottam a hátára és fejbe lőttem. Ahogy visszaváltozott emberré mérhetetlen szomorúságot láttam a szemében.
Rosemary is minden erejét összeszedve harcolt.  Mikor Margaret meglátta, hogy megöltem a társát hatalmasat üvöltött és mancsával nagyot csapott Rosemary vállára.  Rosemary fájdalomtól eltorzult arccal összerogyott. Azonnal odarohantam és szíven lőttem anyámat. Visszaváltozott emberré.

-          Jason, miért? – kérdezte.
-          Szeretem a lányt. – feleltem, és a pisztolyt anyám fejéhez tartottam.  – És te már nem vagy az anyám, ő meghalt, mikor kisgyerek voltam. – ezzel meghúztam a ravaszt…………….


Győztünk. Nincsenek többé. Most már teljesen eltemethetem a szüleimet. És élhetek egy boldog vámpír létben azzal a lánnyal, aki a legfontosabb a számomra.
Lesznek még vérfarkasok, mi csak egy részét irtottuk ki, de a területünkön nem lesz újabb gyilkosság. Egyelőre.



VÉGE